A legfontosabb ünneptípusok

unnepAz ünnepet nehéz meghatározni, a rengeteg változata, ágazata miatt, azonban általánosan elmondható, hogy egy olyan naptári időtartamot jelez, ami emléket állít egy fontosabb eseménynek, történésnek, személynek és rendszeresen megünneplik. Létezhetnek kisebb és nagyobb ünnepek, olyanok, amelyeket egy egész nemzet vagy ország megünnepel, de olyanok is, amelyeket egy teljes vallás ünnepel. Azonban kisebb ünnepek is létezhetnek, amit egy adott csoport vagy egy család tart meg valakinek vagy valaminek emléket állítva.

 

A legfontosabbak három csoportba sorolhatóak Magyarországon, ezek között meg kell említeni a nemzeti, vallási, valamint családi ünnepeket. A nemzeti ünnep egy jeles napot vagy akár többet jelöl, amikor megünnepli egy nemzet, vagy egy ország a nemzeti összetartozást. Ilyen esetekben egy, az ország vagy a nép történetéből merített fontosabb cselekmény alapján választják ki a jeles napot vagy napokat. Magyarországon többek között nemzeti ünnepként említhetjük március 15-ét, ezen a napon robbant ki az 1848-49-es forradalom, de az augusztus 20. is nemzeti ünnep, ekkor az államalapító király, I. István szentté avatását ünnepeljük, ami azon a napon történt hosszú évszázadokkal ezelőtt.

 

 

A vallási ünnepek között Magyarországon a legfontosabbak természetesen a kereszténység ünnepei, hiszen az ország legnagyobb része a kereszténység valamilyen formájában hisz, ezek között a legfontosabb a Húsvét, amikor hagyományosan Jézus feltámadását ünneplik, valamint a Karácsony, amikor a megszületését. A családi ünnepek közül a legfontosabb a születésnap, ilyenkor egy kisebb vagy nagyobb család megünnepli ezt az alkalmat.

Print Friendly, PDF & Email